Meg lehet vajon érteni, hogy miért sírnak annyit az újszülöttek?

Babád sírásának célja van. Ebben az időszakban ez az egyetlen lehetőségük van ugyanis arra, hogy közöljék veled, szükségük van rád.  Dr. Sears megfejti, hogy miért sírnak az újszülöttek, és hogy ezek mit is jelentenek.

Az újszülöttek sírásának okai

Talán az egyik legkézenfekvőbb válasz arra, hogy miért is sírnak a babák az az, hogy ez egy automatikus reakció. A legtökéletesebb jelzések automatikusak. Az újszülöttek ugyanis reflexből sírnak. A csecsemő érzékel egy szükségletet, amely hirtelen levegővételt vált ki nála, majd a levegőt a hangszálain keresztül erőteljesen kifújja, melyek rezgéssel előidézik azt a hangot, amit mi sírásnak nevezünk. Az első időszakban a pici újszülött nem gondol arra, hogy „milyen legyen a sírásom, hogy kapjak enni?”. Csak automatikusan sír, ami ráadásul számára könnyű. Ahogy a tüdeje megtelik levegővel, a csecsemő nagyon kis erőfeszítéssel tud is sírni.

Nem marad észrevétlen

A sírás meglehetősen zavaró: fülsiketítő annyira, hogy a gondozó figyelmét felhívja és megpróbálja csillapítani azt, azonban nem annyira zavaró, hogy teljesen el akarja azt kerülni.

Nem minden sírás egyforma

Ha tovább vizsgáljuk, miért sírnak a csecsemők, megtudhatjuk, hogy a sírás bizony módosítható, mivel mind a síró, mind a hallgató megtanulja, hogyan lehet pontosabbá tenni a jelet. Minden baba jelzése egyedi. A baba sírása a baba nyelve, és minden baba másképp sír. A hangkutatók ezeket az egyedi hangokat sírásnyomoknak nevezik, amelyek éppoly egyediek a babák számára, mint az ujjlenyomat.

Reagálni a síró babára a biológiailag helyes döntés. Az anya úgy van programozva, hogy gondoskodó választ adjon újszülöttje sírására, és ne fogja vissza magát. Ilyenkor, válaszul a csecsemő sírására, lenyűgöző biológiai változások mennek végbe az anya testében is. Amikor egy anya meghallja újszülöttje sírását, melleinek véráramlása megnövekszik, és ezt egy biológiai késztetés kíséri, hogy „vedd fel és szoptasd meg”. A szoptatás vezet a prolaktin szint emelkedéséhez, mely hormonról úgy gondoljuk, hogy az „anyai ösztön” egyik biológiai alapja. Az oxitocin pedig az a hormon, mely az anyatej kiürülését, leadását okozza, ellazuláshoz és örömhöz vezet; egy kellemes feloldozás a baba sírása által felgyülemlett feszültségből. Ezek az érzések segítenek szeretni a babát. 

Tehát drága anyukák: inkább hallgassatok testetek biológiai jelzéseire, amikor a babátok sír, mintsem azokra a tanácsokra, akik azt mondják, hogy meg se halljátok a sírást, rá se hederítsetek. Azért könnyű nekik ilyet mondani, mert ők biológiailag nem vonódnak be, nem kapcsolódnak a babádhoz, azaz bennük nem történnek ilyenkor hormonális változások.

Hagyjuk-e vajon figyelmen kívül, vagy reagáljunk a sírásra?

Ha már figyelembe veszed babád sírását, az is fontos lesz, hogy mit teszel ellene. Két alapvető lehetőséged van: figyelmen kívül hagyod vagy válaszolsz rá. A síró baba figyelmen kívül hagyása általában egy vesztes helyzet. Az engedelmesebb baba feladja, abbahagyja a jelzéseket, visszahúzódó lesz, végül rájön, hogy nem érdemes sírnia. A baba elveszti a motivációját a szüleivel való kommunikációra, és a szülők elszalasztják a lehetőséget, hogy megismerjék gyermeküket. Így tehát mindenki veszít. Egy kitartóbb személyiségű baba – a legtöbb nagy szükségletű baba – azonban nem adja fel olyan könnyen. Egyre hangosabban sír majd, és folyamatosan fokozza azt, mellyel egyre zavaróbbá is válik. Ezt többféleképpen figyelmen kívül lehet hagyni. A gondozó megvárhatja amíg a baba abbahagyja a sírást, majd felemelheti, nehogy azt higgye, hogy az ő sírása keltette fel a figyelmet. Ez valójában egyfajta hatalmi harc; megtanítjuk a babádnak, hogy mi irányítjuk, de azt is, hogy nincs hatalma a kommunikációban. Ez le is állítja a szülő-gyerek kommunikációját, és hosszú távon itt is mindenki veszít. A gondozó teljesen érzéketlenné is teheti magát, hogy egyáltalán ne „zavarjon” a sírás; így megtaníthatja a babát, hogy csak akkor reagálnak rá, amikor eljön az „ideje”. Ez egy újabb vesztes helyzet, hiszen a baba nem kapja meg, amire szüksége van, és a szülők továbbra is megragadnak abban, hogy tulajdonképpen nem tudják élvezni babájuk egyedi személyiségét. Vagy a gondozó fel is emelheti a babát, hogy megnyugtassa, de aztán rögtön vissza is teszi, mert „még nem jött el az etetés ideje”. Végül is meg kell tanulnia, hogy „egyedül” boldoguljon, megnyugodjon. Ezzel ugyancsak mindenki veszít; újra sírni kezd a baba, a gondozó pedig dühös lesz. A baba pedig meg fogja tanulni, hogy kommunikációs jelzéseire, bár hallják, nem reagálnak. Ez arra késztetheti, hogy bizalmatlan legyen: „Talán igazuk van. Talán nem is vagyok éhes.”

Legyünk gondoskodók

A másik lehetőség az, hogy gyors és segítőkész választ adjunk. Ez a baba és az anya számára előnyös módja annak, hogy olyan kommunikációs rendszert alakítsanak ki, amely mindkettőjüket segíti. Az anya azonnal és érzékenyen reagál, így a baba kevésbé érzi magát kilátástalanságban, amikor legközelebb szüksége lesz valamire. A baba megtanul „jobban sírni”, kevésbé zavaró módon, mivel tudja, hogy az anyukája jönni fog. Az anya úgy alakítja a baba környezetét, hogy kevésbé kelljen sírnia; közel tartja magához, ha tudja, hogy fáradt és aludni készül. A sírás iránti érzékenységét is fokozza, hogy a megfelelő választ adhassa. Lehetőség szerint gyorsan reagál, amikor a baba még nagyon pici, vagy ha kiderül, hogy valós veszély fenyeget; lassabban reagál már, amikor a baba nagyobb, és elkezdi megtanulni, hogyan kell egyedül is megnyugodnia.

A baba sírására való megfelelő reagálás az első és az egyik legnehezebb kommunikációs kihívás, amellyel anyaként szembe kell nézni. A rendszert csak akkor fogja elsajátítani, ha az első hónapokban a több ezer jelzésre adott választ begyakorolta. Ha kezdetben a baba sírását úgy tekintjük, mint egy jelzés, amelyre reagálni kell, nem pedig egy szokásnak, amelyet meg kell szakítani, akkor nyitottá válunk arra, hogy a baba jelzéseinek szakértőjévé váljunk. Minden anya-baba páros egyedi. Ezért is abszurd, hogy a „sírástrénerek” olyan egységes formulákat írnak elő, mint például „hagyd sírni az első este öt percig, a másodikon pedig tíz percig, stb. a babád”. 

Nem a te hibád, hogy sír a babád!

Szülők, csak bátran! Sok szülő, amikor azon töpreng, miért sírnak az újszülöttek, úgy gondolja, hogy ez bizony az ő hibájuk. Ha érzékenyen reagálsz a babára, és megpróbálod biztonságba helyezni ebben a számára az új világában, akkor nem kell azt érezned, hogy a te hibád, hogy az újszülött sokat sír. Az sem rajtad múlik, hogy meg tudod-e őt nyugtatni. Természetesen érdemes nyitottnak maradnod abban, hogy új dolgokat tanulj meg, amelyek segíthetik babádat (mint például az étrend megváltoztatása vagy a baba öltöztetése), és tájékoztatod orvosotokat abban az esetben, ha fizikai okot gyanítasz a sírás hátterében. De lesznek olyan esetek is, amikor nem fogod tudni, miért sír babád, és azon tűnődsz, vajon ő maga egyáltalán tudja-e ezt. Előfordulhat, hogy a babának egyszerűen sírnia kell, ezért nem kell kétségbeesettnek érezned magad, amennyiben nem hagyja, hiába próbáltál ki minden szokásos dolgot.

Az új szülő életében tény, hogy bár a babák sírnak, hogy kifejezzék szükségleteiket, az ahogyan ezt teszik, saját temperamentumuktól is függ. Ne vedd magadra a babád sírását. Az a feladatod, hogy olyan támogató környezetet teremts, amely csökkenti a sírást, adj egy gondoskodó és nyugodt ölelést, tudatosítsd babádban, hogy nem maradt egyedül a sírásában, és csak annyi kutakodást végezz, amennyit tudsz, hogy kiderítsd, miért is sírhat és ezen te hogyan segíthetsz. A többi már a babán múlik.

„Amikor összezavarodtam az anyai létemmel kapcsolatban, megkértem egy tapasztalt, nyugodt, pártatlan anyatársat, hogy figyelje meg, hogyan bánok a babámmal egy átlagos napon otthon. Bár tudom, hogy én ismerem a saját babámat a legjobban, néha nehéz tárgyilagosnak lenni, és az egyéb tapasztalatok is hasznosak lehetnek.”

Néhány kutatási eredmény arról, hogy miért is sírnak az újszülöttek

Két kutatónő, Sylvia Bell és Mary Ainsworth az 1970-es években tanulmányokat végeztek azzal kapcsolatban, miért sírnak a csecsemők. Ezeknek köszönhetően lettek tisztázva azok a dolgok, miszerint a sírni hagyási, vagy elkényeztetési elmélet abszolút nem állja meg a helyét. (Érdekesség, hogy addig, sőt valójában a mai napig, a csecsemőfejlődésről publikálók, akik a sírni hagyást hirdették, szinte mindig férfiak voltak, és végül női kutatók kellettek ahhoz, hogy elkezdjék feltárni, tisztázni ezeket a dolgokat.) A kutatónők két csoportot vizsgáltak az anya-újszülött párosok közül. Az 1. csoportba tartozó anyák azonnali és megnyugtató választ adtak síró csecsemőjüknek, míg a 2. csoportba tartozó anyák visszafogottabbak voltak. Azt találták, hogy az 1. csoportba tartozó gyerekek, akiknek édesanyja korai és megnyugtatóbb választ adott, egyéves korukban már kevésbé használták a sírást, mint kommunikációs eszközt. Úgy tűnt, ezek a gyerekek biztonságosabban kötődtek anyjukhoz, és jobb kommunikációs készségeket fejlesztettek ki, kevésbé „hisztiztek” vagy voltak manipulatívak.

Egészen a kutatási eredményekig elhitették a szülőkkel, hogy ha minden alkalommal felkapják a babájukat, amikor sírni kezd, soha nem tanul meg megnyugodni, és elkényeztetetté válik. Bell és Ainsworth kutatása viszont ennek az ellenkezőjét mutatta. Azok a csecsemők, akiknél biztonságos kötődés alakult ki, és jelzéseikre azonnali és megnyugtató, / megfelelő módon reagáltak, kevésbé ragaszkodtak és követelőztek. Több tanulmányt is végeztek az elkényeztetési elmélet lerombolására, és kimutatták, hogy azok a csecsemők, akiknek a sírására nem reagáltak azonnal, többet, hosszabb ideig és zavaróbb módon is sírnak.

Egy tanulmányban, amelyben két síró csecsemőcsoportot hasonlítottak össze, a babák egyik csoportja azonnali, megnyugtató választ kapott a sírásra, míg a másik csoport a sírásában magára maradt. Hetven százalékkal kevesebbet sírtak azok a babák, akiknek sírására érzékenyen figyeltek és reagáltak. A sírni hagyott csoportba tartozó babák viszont nem csökkentették a sírásukat. Lényegében a síráskutatás kimutatta, hogy azok a babák, akiknek a sírását meghallgatták, és reagáltak rá, megtanultak „jobban sírni”; míg azok a csecsemők, akik ezt nem kapták meg, megtanultak „keményebben sírni”.

Érdekességképp, a vizsgálatok nemcsak a csecsemők szüleikkel való kommunikációjában mutattak ki különbségeket a sírásra kapott válasz alapján, hanem az anyák között is. Tanulmányok igazolták, hogy azok az anyák, akik visszafogottabban és kevésbé gondoskodóan reagáltak, fokozatosan érzéketlenebbé váltak síró babájuk iránt, és ez az érzéketlenség átragadt anya-gyerek kapcsolatuk más aspektusaira is. Egyes kutatások ráadásul arra is rámutatnak, hogy a babát sírni hagyni az egész családot tönkre teheti.

A sírás egyáltalán nem tesz jót a baba tüdejének

Az egyik talán legnevetségesebb tévhit, amit a mai napig mondanak az orvosok, a következő mondat: “Nyugodtan hagyd sírni a babád, hadd nőjön a tüdeje.” Az 1970-es évek végén a kutatások kimutatták, hogy a sírni hagyott újszülöttek szívverése aggasztóan magas volt, ráadásul ezen csecsemők véroxigénszintje csökkent. Amikor ezeket az újszülötteket megnyugtatták, szív- és érrendszerük gyorsan az alapértékekre állt, ami azt mutatta, hogy gyorsan felismerték, hogy élettanilag jól vannak. Azonban amennyiben egy csecsemő sírását nem csillapítják, akkor élettanilag és lelkileg is benne marad a szorongásában.

A sírás egészséges mivoltáról egy téves hiedelem még a mai napig is fennmaradt, ez pedig az Apgar-skála egyik pontja, mellyel az orvosok gyorsan megállapítják az újszülött állapotát a születés utáni első percekben. Az újszülöttek extra két pontot kapnak az erőteljes / szenvedélyes sírásukra. 

Emlékszem, ezen töprengtem, amikor az 1970-es évek közepén, egy egyetemi kórház  újszülött osztályának igazgatójaként, még azelőtt, hogy egy többemberes csecsemő édesapja lettem, mennyire elleneztem a sírni hagyást. Úgy gondoltam, hogy a sírásért járó extra pontok adása fiziológiailag értelmetlen. Az az újszülött, aki csendes, éber állapotban volt, megfelelően lélegzett, és valójában rózsaszínebb is volt, mint síró társai, pontot vesztett az Apgar-teszten. Még mindig meglep, hogy az emberi hangok közül a legérdekesebbet – az újszülött sírását – ennyire félreértik.

Fordította: Hugyecz Marietta

Eredeti írás itt olvasható.